két ember szabályszerűen ordított egymással, de épp ezt magyarázom, hogy ez olyan 45 éve volt, és van, aki már nagyon unja a tizenkilences időgépvillamossal megközelíthető helyeket.  és nem megy oda. 

vagy máshogy megy oda. a sas máshogy megy oda, a nyuszi meg folyton odamegy, és nézi a fekete-fehér embereket. nézi, ahogy felemelik a hangjukat, anyád Paul, anyád Lennon. 

de lehet, hogy ez így túl konkrét.

szóval az egyik egy pillanatra abbahagyta az anyázást, és annyit mondott: csak én vagyok. it's only me. angolul mondta.

úristen, hogy én mennyire nem akarok megsértődni a barátomra, még akkor se, ha sértődős vagyok, vagy ha beszólt, és azért szólt be, mert úgymond igaz van, vagy csak viccelt, csak azért vettem magamra, mert van benne valami, amit mond.

kár hogy ez egy új bejegyzés: klasszikus, mert ha nem az lenne, most további nyűglődés helyett iderakhatnék egy tök gáz képet, és azzal le is tudnám.

its only me

de jó, mint a régi blogidőkben, ez most megint vagy tök nyilvánvaló vagy baromira egy szót se lehet belőle.

Nem tudom, volt-e már szó róla. még kiskoromban olvastam A világ és az Ember vagy valami hasonló horderejű címmel büszkélkedő könyvben, persze a büszkélkedés csak szóvirág. Mindig elég szimbolikusnak tartottam, és mivel most már a fél életemen áthúzódik ez a történet, az is.

Elküldte az embereit, akik a világ minden részén adatokat gyűjtöttek, ezek aztán egyre rövidebb összefoglalóba kerültek, de mindig eggyel rövidebb kellett, hogy legyen idő elolvasni, Talán a végső változat az volt, hogy a világ megismerhetetlen, mindenesetre gyakran eszembe jutnak ezek a rövidülő összefoglalók.

Most kezdek egy új füzetet. Képzeljem azt, hogy a királyé. Dobjuk ki az egész hóbelevancot, döntött a király, és azt a megdöbbent adatgyűjtői se kétlik, hogy a fenti időspirálból nehéz kitörni. A vadi új füzetbe egy idézetet másol bele elsónek: birkákról szól.

Jó másfél kilométeren át lapály, birka rágta gyep...

almost a mile of flat sheep-bitten turf

Akinek nem tetszik,,, de kinek ne tetszene a király ötlete, mégis, ha valakinek baja van vele, annak a kellően rövid összefoglalói elférnek a másfél kilométernyi birka mellett.

Hogy sokszor van, hogy valamit sokáig nem csinálok, aztán igen, és akkor rögtön azt mondom, fú, ezt gyakrabban kéne. Például jövő hétvégén, vagy inkább két hét múlva, mert akkor van telehold. Persze akkor nem csinálom. De aztán eltelik elég sok idő, és akkor megint.

Kár azt hinni, hogy az túl sokára van. 

Ki kell alakulnia a halogatások, megcsinálások és hiábavaló fogadkozások legkellemesebb ritmusának.

Aztán majd eltelik egy kis idő, és akkor vagy rájövök, hogy ez tényleg így van, vagy sajnos már szinte hiába káromkodok, hogy a rohadt életbe, már három tíz vagy öt éve is nyugodtan kiállhattam volna minden reggel az erkélyre napkeltekor.  

Valami nagyon finomat szeretnék inni, de nem teát, nem kakaót, jó a hideg víz jégkockával, de most nem azt szeretnék, és nem is alkoholt. Teljesen fölöslegesen azt képzelem, hogy van még valami más ital, amiről speciel én még nem hallottam, de az most nagyon jól esne és nagyon finom lenne.

Önismeret: eleve létező dolgokat is, ahogy először hallottam róluk, máris sokkal jobbnak képzelek el, mint amilyenek. Most ezt a nem létező új italt különösen úgy képzelem.

Ha esetleg valaki azt képzelné, hogy ez az örökös jobbra számítás rossz, hát nem rossz. Persze a csalódás ott van, de azért nem rossz.

Random fotókat nézegetek a számítógépen egy amúgy legalább egy kicsikét fegyelmezett szombaton (annyira nem fegyelmezett, hogy délelőttre és délutánra lehessen osztani).

Lájkolandó macska, ez igen, kinéz egy ablakon, függöny mögül. A kinti tájat találomra egy olyan hellyel azonosítom, ahol csak egyszer jártam, én mondjuk nem voltam oda érte, de egy üres lakás volt, ahol egy éjszakát alhattunk, és lent az utcán volt egy kis bodega, ahol volt egyadagos nescafé.

Tetszik a képen a macskaszőr a napfényben. Rajtam kívül 1644 ember talált a képen valami szerethetőt. A kis tappancsokat, a függöny árnyalatait a fényben és árnyékban. 

Szeretném megragadni azt az érzést, amikor valamiről azt hiszem, hogy valahol van, de nyilvánvalóan nem ott van.