bev.: Régen volt ilyen verseny a magyar interneten, hogy mondd el 160 karakterben, és egy ismerősünk írt is egy nagyon szép verset, de azt hiszem a legtöbb mai sms már többet is elbír. Úgyhogy: nyulak, oroszlánok, szabad a pálya.

tárgy.: Nem sajnálom rá a pénzt, hogy 1000 mérföldre 3-as kategóriájú sms-ekben teljes részletességgel ami a szívemen, az a számon, és ami a csövön kifér. De! Ugye a varázslóiskolába a kis harry potternek, meg a kémiskolában a kis james bondnak, meg az if várába a kis monte cristo grófjának nem akkor írsz, amikor akarsz, ezeken a helyeken kérem szigorú házirend van, és a kis harry, james és monte írnak, ha tudnak, és akkor tudok én is írni nekik suttyomban. Meg lehet szokni ezt is.

Így történt: Most nem gondolok semmit, csak ezt a szép könyvet olvasgatom Keith életéről, most azt gondolom, de durva, hogy elcsábítja Brian nőjét, most hallom: sms az atlantiszról, akkor most azt gondolom, ami a szívem legmélyén van, és gyorsan meg is fogalmazom. Kis évődés alakul ki. Nem a halott rocksztárok között a könyvben, hanem az élő lúzerek között itt a jelenben.

És akkor megmondom őszintén. Idáig megy. És akkor megmondja őszintén. Idáig is megy. Akkor jövök én, de nem merem részletezni. És akkor már látom, hogy megint egy félreértéshalom lavina kezdődik, ami majd 2009-ben rongálja meg érzéseink sípályáját váratlan visszahatásával. De nem tudok mit csinálni. Sms-ben nem lehet pontosan megfogalmazni, hogy igen, de.

bef.: Meg lehet azért próbálni. Ürügy az meg mindig van, kisasszony. Sms-ben ezért nem lehet leírni, a blogban meg azért nem lehet értelmesen fogalmazni, mi? Esetleg nem a technika vívmányainak az okolása mögé kéne bújni. Jane Eyre is megértette, mit üzennek neki, pedig csak állt a kertben, és nézett, és se távirat se esi. Igaz, az egy elég egyszerű üzenet volt: gyere vissza.