Mikor délután beszálltam a helikopterbe, ott ült benne Terry K. A közelében dobtam le a seggem, aztán végül mellé ültem. A város fölé emelkedtünk, és szálltunk a város felett. Most először ültem helikopterben, és meglepett, hogy mennyire nem is zajos belül. És érdeklődve bámultam az elsuhanó utcákat.

A külváros felett jártunk. És Terry K. meg én most először szépen beszéltünk egymással. Egy nagyon fontos dologról, hadd ne részletezzem. Volt már, hogy szóbaálltunk, de ilyen klasszul még nem beszéltünk őszintén. Érdekes volt végigvenni ezt a dolgot egymás közt, de ha már itt tartunk, gondoltam, miközben a csodálatos tavaszi égen a rotor alatt ücsörögtünk benn a helikopterben, van egy dolog, na arról nem beszélünk, mert az tabu.
És így nem is beszéltünk. Néha összenéztünk. És az egyikben vagy a másikban ott volt az a tabu téma. És akkor azt gondoltam: ki hitte volna, hogy hét év múlva (súlyosan elváltoztatott részlet) itt fogok ülni emellett a fickó mellett kedvesen és barátságban, és bár nem beszélünk róla, a nembeszélés egy egész óriásrétegét kidobtuk ezzel a mosollyal vagy az előzővel, miközben az ejtőernyősök miatt úgyis nyitva volt az ajtó.

Mikor a kommandósok leugráltak, és már ő is, én még ültem ott és az ejtőernyőm kioldózsinórjával játszadoztam. Elképzeltem ennek a nembeszélésnek a továbbadását más érintett felek felé, és hogy a nembeszélés kedvesen visszaér hozzám a nagyvárosban. A korábbinál nagyobb önbecsüléssel ugrottam le, és miután az ejtőernyőm kinyílt, szépen leereszkedtem. Úgy értem földet, ahogy a szabályzatban áll, és aztán kezdtem egészen megnyugodni valamivel kapcsolatban, amivel kapcsolatban már elég ideje mesélem magamnak, hogy ja, túl vagyok rajta.