mr és mrs óceán végre megházasodtak és most először van idejük nem elharapni a mondatokat, és nem csak a kimondhatatlan leglényegesebb után másodikként következő kimondható elégfontos megtárgyalására.
be nem áll a szájuk, néha alszanak és sokat esznek és ki se mozdulnak. egyszer úgynevezett rendet csinálnak és ekkor kerül elő ez a cd, amin nevetnek, ezt hallgasd meg, és elég jókat nevetnek rajta, pedig ebben még nem is volt gyakorlatuk, csak saját magukon meg amásikon nevettek idáig, vagy csak a másikon, igen, azt hiszem a másikon, ha együtt voltak, és magukon, ha már sírnivaló nem jutott eszükbe külön-külön, amiből azért jutott elég.