Csermelyné észrevette, hogy a következő két hét paráját (vagy három, később egy) a távolabbi barátoknak egy értelmes mondatban adja elő, némi távolságtartást tart az önirónia-irónia távolsága. A legközelibbekre pedig összefüggéstelen katyvaszspenótot köpdös ki gyermeteg etetőszék lelkéből. Hát ez így nem mehet.

Hiszen ők a számára legfonosabbak! Ne fárassza már őket ezzel a hülye parával!

Helyette, ha van még hozzáfűznivalója, akkor vagy nem mond semmit, vagy valami kedveset mond helyette: De szép hegyes a tündefüled! Ezt mondja, de azt érti alatta, hogy: blablablablablablabla... igen... blablablablabla... nem.... és így tovább.

Ha nagyon konstruktív akar lenni, akkor annyi új nyelven megtanulja az igent meg a nemet, ahányszor nem bírja megállni az értelmetlen téma előhuzakolását. De ez nem valószínű, mert az élet nem egy Pöttyös Panni. Manócska nem lakik itt. De azért még nem kell Tádét csesztetni.